Na azért itt más a helyzet ...
1. A fagyálló nem méreg, hanem szabad forgalomban lévő vegyszer, mely fogyasztása mérgezést okozhat,
mint pl. a nitrohigító, sósav, hypo és a többiek.
2. Szabadon forgalmazott termékek otthoni tartására semmiféle előírás nincs, ott és abban tartja, ahol és
amiben akarja, persze a józan ész határain belül, azaz pl. nem a konyhaasztalon és pl. nem üdítős üvegben.
3. Az otthon tartott termékek a lakosság elől lezárt termékek, tehát a családtagokat leszámítva nem
veszélyeztetnek senkit, hiszen legálisan senki sem férhet hozzá, max. illegálisan, jelen esetben betöréssel...
4. A gyilkosság, illetve gyilkossági kísérlet tényállása minden kétséget kizáróan akkor állapítható meg, ha
bizonyított, hogy azt kifejezetten az emberölés szándékával tette, annak bekövetkeztét akarta, és mellette
minden szükséges lépést elkövetett, hogy az be is következzen. (Itt a szándék önmagában nem elég !)
Mivel emberünk a házban (elzárt terület) tette ezt, így az nem az. Ha kitette volna az utcára, - na akkor
lenne gyilkossági kísérlet, v gyilkosság.
Mivel paragrafus (és nem igazság) szolgáltató országban élünk, ahol az elsőfokú ítéletnek soxor a másodfokú ítélet pont az ellenkezője lett, így felmerül a gyanú, h sok esetben vagy a komoly szakmai felkészültség hiányának esete, vagy pl. (állam, szervezet, magánember) által elvárt-kért, vagy nevén nevezve konkrét megrendelt ítélet születése állt fent ... van rá példa kismillió.
Ahogy az is soxor nyilvánvaló, h egy olyan országban, ahol egyedül Pesten több ügyvéd van, mint egész Ausztriában, sok nyakkendős bűnözés ügyvédi háttérrel zajlik ... Ezért részben ebben az országban egy-egy ítélet a bűntényről soxor nem mond semmit, még többször messze van az emberek igazság érzetétől. Az meg aztán amit az ügy kipattanásakor egy-egy önmagát illetékesnek érző nyilatkozó-megmondó emberke milyen dumát nyom el a sajtó felé ... az meg végképp nem mond semmit.
Nyugi-nyugi, majd eltelik egy kis idő, befutnak a telefonok az ombudsmantól, a vajdától, kis és nagy pártoktól, a nagypolitikától, etc, mindenki megmondja mit szeretne ... és majd ezek alapján sül ki belőle valami ...