Szerző Téma: Kontakt hibák, hogyan védekeztek ellene?  (Megtekintve 14848 alkalommal)

0 Felhasználó és 5 vendég van a témában

Nem elérhető Lacy

  • Szakember
  • Ős tag
  • *****
  • Hozzászólások: 1 562
Kicsit már nagyon off, de csinálhatunk egy hifi/vs kontakthiba topicot :)
De csak megnyugtatásul: minden ilyen jelenségnek van észlelhető hatása.
Az a helyzet hogy az viszont nem bizonyított, hogy az eredeti hanghoz melyik áll közelebb.
Mert lehet hallani kellően jó rendszer esetén ezt a dugó forgatást is, noha én sem hiszek benne meg nem is észlelhető nálam. De voltam úgy hogy igen volt hatása észlelhető jól kivehető, csak abban nem biztos az ember, hogy ez pozitív vagy negatív irányban viszi el a hangot. A legrosszabb mikor így is meg úgy is vannak pozitív hatások és abban kell dönteni, hogy melyiket akarja az ember inkább :)
Abban én sem hiszek, hogy egy másfél méteres 1 millióba kerülő hálózati mazzag alapvetően megváltoztatja a készülékek hangját.
De hogy összekötő kábelnek van saját hangja persze szigorúan analóg jelátvitelről beszélünk, szóval azt bármikor tudom én is demonstrálni annak aki kíváncsi
Sőt annak a bejáródása is hallható amúgy.
Sőt maguknak a készülékeknek is kell, a hangfalakról nem is szólva.
:)
Akit érdekel a hifi téma is annak ajánlom a www.avforum.hu -t

Nem elérhető mot

  • Szakember
  • Ős tag
  • *****
  • Hozzászólások: 305
Igen... Ez a "polaritáshelyes" 230V-os bekötést már én is hallottam. Hihetetlen, hogy az elszállt hifi rajongók -vagy hát nem is rajongók, fanatikusak- mi pénzeket képesek nagyon sokszor "kétes" hatású cuccokba fektetni.
És az ismerős, hogy a csöves erősítőkön meg zongorázni lehet a különbséget a sima "elektronikával szerelthez" képest. Bár mondjuk ennek van igazságtartalma, de csak az hallja, akinek nagyon jó füle van.
De hát kinek a pap, kinek a ministráns... Mindenki arra költ, amire akar. :)

előzmény: L. Pásztor #17

Nem elérhető padisah

  • Szakember
  • Ős tag
  • *****
  • Hozzászólások: 540
Ennek kapcsán kedvenc klasszikus írómat, Rejtő Jenőt kell idézzem, aki így ír a Tizennégy karátos autó című örökbecsűjében: épelméjű üdülővendégekre nem lehet világfürdőhelyeket bazírozni!
előzmény: L. Pásztor #18

Nem elérhető L. Pásztor

  • Szakember
  • Ős tag
  • *****
  • Hozzászólások: 922
Megvan a kedvencem, a hálózati kábel ... !!!
Ehun-e:   http://audiocentrum.hu/spd/unas_113938/Nordost_Frey_2_halozati_kabel_1_mes_15_Amp    :)

Ha ezt gyártanám, megvennének tőlem évente mondjuk 1000 db-ot ?
Ha igen, akkor minden más fejlesztés-gyártást hagynék a pi..ba, mert jövedelmezőbb lenne mint mondjuk lopni, dogozni  vagy betörni ... 


előzmény: Lacy #16

Nem elérhető L. Pásztor

  • Szakember
  • Ős tag
  • *****
  • Hozzászólások: 922
"...Konkrétan a jelenség létezik..."

Mondjuk anno nem mertem volna az egyetemen egy villanytan szigorlaton ezt hangoztatni ... úgy kivágtak volna ki, mint macskát dolga végezni ... :)

Összeakadtam már pár elvarázsolt hifis alakkal, ott még ennél is meredekebb állításokat hallani.
Egyik "kedvencem" az, h nem mindegy milyen a tápkábel (persze h az aranyozott az igazi !!!), és h a konnektorba polaritást megfordítva máshogy szól.  Még akkor is ha konnektortól a villanyóráig forrasztás nélküli, a kötéseknél a dobozokban csak összetekert, jobb esetben sorkapcsozott ócska szocreál tömör alukábel van ...  Bingó !  :)

De autóban is kell ugyanez !  Mert a 128-ra tömörített tucc-tucc MP3-nak kell a jó minőség, amikor hátrafordított baseball sapkában a "tunningolt" kályhacső-vastag kipuffos 1.4 es asztrát vagy golfot húzatja üveghangra  ... :)

És ilyenkor még én vagyok a süket h nem hallom a különbséget  :)  Jól jön néha az ilyen, szinesíti a hétköznapokat ...

 
előzmény: Lacy #16

Nem elérhető Lacy

  • Szakember
  • Ős tag
  • *****
  • Hozzászólások: 1 562
Konkrétan a jelenség létezik csak az eszköz túlzás picit főleg az ára.
De a high-end audo világában ez nem csoda, ott azért vannak ennél "meredekebb" és drágább placebok is :)

előzmény: bcslaci #14

Nem elérhető L. Pásztor

  • Szakember
  • Ős tag
  • *****
  • Hozzászólások: 922
A CD visszatekero utan ez nalam elvitte az ezustermet.
Hihetetlen emberek mire kepesek, es hihetetlen h egyeseket mennyire at lehet b...ni.
Mert csak van ra vevo ha gyartjak!
előzmény: bcslaci #14

Nem elérhető bcslaci

  • Szakember
  • Ős tag
  • *****
  • Hozzászólások: 672
 :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P :P

áááááááááá, úgy látom itt senki nem ért hozzá

be kell égetni a kábeleket és kész

tessék, itt van hozzá az eszköz is: http://audiocentrum.hu/spd/unas_965723/Bluehorizon_PROBURN_kabelbeegeto

 ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D ;D

Nem elérhető L. Pásztor

  • Szakember
  • Ős tag
  • *****
  • Hozzászólások: 922
Jaaaaa, ahol így néz ki egy balun, ott bármi megtörténhet ...

Én innentől felfelé nevezném a balunt balunnak: 
http://www.alibaba.com/product-free/216880052/CCTV_VIDEO_BALUN.html

És nem nem kifogás, h a Hirschmann is műanyag testű ...  :)
előzmény: Kameraguru #12

Nem elérhető Kameraguru

  • Szakember
  • Kezdő tag
  • *****
  • Hozzászólások: 28
    • Kameraguru
Sziasztok,
A balunok kontakthibája kényes kérdés, pedig egy kis odafigyeléssel lehet jó rendszert csinálni. Először is a dolgok mélyére kell nézni. A következő kép kibelezett balunokat mutat. A fölső kettő típus kerülendő.
http://kepfeltoltes.hu/view/120710/IMG_20120710_095153_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
A másik nagyon fontos dolog a BNC csatlakozó típusa. Sajnos nemhogy importőri, vagy telepítői, de gyártói szinten nincsenek tisztában a fogalmakkal: 50Ohm-75Ohm. Ugyanis rendre találkozok olyanokkal akik a CCTV rendszerekhez 50 Ohm-os (mindemellett silány minőségű) BNC csatlakozókkal szerelt eszközöket használnak.
Az alábbi képen szintén a fölső sorral van a gond:
http://kepfeltoltes.hu/view/120710/50ohm_75ohm_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
A villámvédelmet nevezzük inkább túlfeszültség védelemnek. Ahogy látjátok a már előzőekben taglalt balunok ránézésre sem tartalmaznak semmilyen védelmet. Pedig lehetne. Egy egyszerű passzív elem (TVS-Transient Voltage Suppressors) adhat elsődleges megoldást a problémára, de persze jobbak a direkt erre a célra készült különálló eszközök.
A földurokkal kapcsolatban pedig csak annyit, hogy van földurok leválasztóval kombinált video balun is...egy kötéssel és egy kontakthibával kevesebb.
 

 

Bezárás
Vendégként csak korlátozottan használhatod az oldalt, ezért javasoljuk, hogy lépj be vagy regisztrálj!
Bezárás
Vendégként csak korlátozottan használhatod az oldalt, ezért javasoljuk, hogy lépj be vagy regisztrálj!